Ezzel kapcsolatban sok ismeretük, tapasztalatuk volt már a gyermekeknek. A buszon 3 csapatot alkottunk, melyeket a gyermekek csuklójára rögzített virágok színe szerint különböztettünk meg egymástól....
A valóságos dolgok nem mélyebbek, mint egy gesztus, a közben pincérnővé emelkedett utcalány pedig talán azért tűnt a szokottnál kedvesebbnek azon az estén hősünkhöz, mert szeretetre vágyott. Egymás tükrei lettek egy pillanatra, de a valóság nyomait mégsem érzékelték. A szerkezeti fegyelmezettség, a visszafogott stílus ellenére, úgy gondolom, alig sikerültebb ez a regény, mint a Tánciskola, amely nagyra törő céljainak kudarca miatt volt rossz (kritikánk a kötetről itt olvasható - a szerk). Most mintha a cél is túl absztrakt vagy egyértelműbb lenne: minden cifraság nélkül megírni egy olvasható regényt. Alászállás és alázat nélkül: sikeresnek lenni. Vö. Deczky Sarolta: Szerződés a testtel Benedek Szabolcs: Az elhallgatások könyve Összejön, szakít, összejön: lektűréshatár / Benedek Anna beszámolója az ImPulzus beszélgetéssorozat vonatkozó eseményéről Bazsányi Sándor: Nem csak elképzeli Urfi Péter: Lektűrnek túl okos Tarján Tamás: Száz év család Író: Grecsó Krisztián, Cím: Mellettem elférsz, Kiadó: Magvető, Kiadás éve: 2011, Terjedelem: 287 oldal, Ár: 2990 Ft, Megjegyzés: az NKA által nem támogatott
Miközben az utcán várakozó asszony már látta, tudta, mert az asszonyok mindig hamarabb elfogadják az elfogadhatatlant: a szekrény nem fér be. Hiába, hogy a stafírung legértékesebb darabja, az utolsó reménye, tanúja, ereklyéje az elveszett múltnak, azoknak a régi öregeknek, akiknek hamar már a sírja se lesz sehol. Aztán emelték csigával, az emeletre, kitárva minden ablakot, de ott sem fért be. Domos nagyapám csak nézett, körmével köröket rajzolt a viaszosvászon terítőre. Aztán eltűnt a végletekig elcsigázott, gémberedett gazda, akinek lila volt az oldala, és véres a szeme alja a cipekedéstől. Ünneplőben jött vissza az emeletről, vakszolt csizmája döngött a lépcsőházban, szúrta izzadt bőrét a koromfekete csizmanadrág. Felül bő szárú, fehér inget viselt, és árvalányhajas fekete kalapot. Megállt, letérdelt, csak úgy fél térdre, ahogy testőrök vagy katonák szoktak. Keresztet vetett, imádkozott, mit sem törődve a temérdek kíváncsiskodó elvtárssal, besúgóval, aztán fölállt, fölemelte a baltát, és gyújtóssá aprította a stafírung legértékesebb darabját.
Benedek és Sadi rendhagyó szerelmének kései záróakkordja, ahogy az elbeszélő, belesvén a már gazdátlan ház udvarára, meglátja nagybátyja diófa alá hányt cimbalmát: " Ahogy a szél verte a termést, a leeső diók ütötték a húrokat. A vihar valami ócska, szabálytalan nótát játszott; néztem, ahogy a dió meg a letörő ágak verik a húrokat. " (110. o. ) A másik nagybácsi, Márton és a nagyapa, Domos már nem ilyen szerencsések, ami az írói ábrázolás mélységét illeti. Mártonnak a sikertelen párkapcsolatokon, az alkoholizmuson és a bolondokházán kívül nincsen is egyéni sorsa. Ami körbe veszi, az ő, de igazából a hiánya mutatja meg a jellemét. Egy a sok közül, akiket az élet megcsalt, akik maguk adagolják, csöpögtetik magukba a halált. Még őrültségükben is epigonok. Domos nagyapa sorsáért azonban újólag az író-elbeszélőre terhelnénk minden felelősséget. Olyan közegben mozgatja, az ötvenes-hatvanas évek Budapestjén, amelyhez láthatóan semmi affinitása nincsen. Mintha színpadon lennénk: szocreál figurák, mállékony homlokzatú díszletek; a semmiből elővánszorgó Aczél György hitelteleníti a regény néhány elemit végzett szakiját, akinek még egy Pozsonyi úti úrinő szerelméért is meg kell küzdenie, s épp a hajdani nagy ember feltűnése játssza Domos kezére a hölgyet.
"… az élet nagy dolgai ilyen nevetséges, apró pillantásokkal dőlnek el, egy ilyen pillantás, és két ember egymás mellé kerül, vagy egy félrenézés, és két idegen tovább bukdácsol a saját, magányos útján. " A két szálon (jelenben lévő unoka és a családtagok a múltban) futó cselekmény legerősebb szála természetesen a nagyszülők, Juszti mama és Márton papa köré rendeződnek, az ő életük volt számomra a legszeretetreméltóbb is. Sorsukon keresztül észrevétlenül bepillanthatunk a kor eseményeibe, szokásaiba, a vidéki világ kilátástalanságába, amelyet azonban sokan – mint ő is – erővel és tisztességgel tűrnek. "Mártonnak és Jusztikának a háború végére gyűlt össze a pénze, házat szerettek volna venni, de egy hetet késtek vele. Minden idők legrémisztőbb inflációjában hét nap alatt a pengő teljesen elveszítette értékét. A házra összespórolt pénzből kenyérvágó kést és bilit vásároltak. " Aztán ott van Márton papa testvérének, Benedeknek a története. A jelenkori unoka az ő élete kapcsán kezd nyomozásba, hiszen az immáron nagyon idős Juszti mama feljegyzéseiről kiderül, hogy valamit elhallgatott a család.
Az egyetlen dolgot, ami még a falura emlékezette volna: a faragott diófa nagyszekrényt. " Olyan kötet ez, amelyben mindenki felismerheti a családját, mindenki ráismerhet olyan részletekre, amelyekről úgy gondolja, valami eltitkolt eseményhez tartoznak. S majd egyszer mi is hozzátesszük a magunk részletét.
A szerkezet hiánya ahhoz a kulcskérdéshez vezet, minek tekintsük ezt a könyvet. A kritika már felvetette, lehetne Grecsó sikeres regényeit igényes szórakoztató irodalomként is olvasni. Ami jogosnak tűnik, hiszen ez a könyv nem gondol semmit az irodalomról, narrációról, önmagáról. De szórakoztató könyvnek sem az igazi: stílusa túl nehézkes, problémafelvetése túl okos, kérdései túl mélyen érintenek. Miközben a szöveg minősége azért messze meghaladja a lektűrökét, használja annak eszközeit: olykor hatásvadász, a fontos dolgokat funkció nélkül, udvariasságból megismétli, van rengeteg szex és háború meg pergő cselekmény akadálytalan nyelvezettel pároztatva. Mégis: nem lehet eléggé örülni annak, hogy ez a könyv eljut a szélesebb hazai közönséghez. Egy olyan könyv, amely voltaképpen azt sulykolja: figyelj már magadra, végre egyszer kérdezd meg a nagyszüleidet, és ne gondold, hogy más vagy, és ne gondold, hogy nincs közöd ahhoz a valószerűtlen, hétköznapi iszonyathoz, amit Magyarország huszadik századi történelmeként ismerünk.
(116-117. – kiemelések: B. S. ) De az arányosság végett vegyük hozzá gyorsan a budapesti társasház földszinti lakásából nyíló látványt valamiféle "falusi utcához" hasonlító elbeszélő gyors önkorrekcióját: "Egy falusi utca sohasem lenne ilyenformán zárt, efféle házlábak sincsenek benne, erre a képre csak olyasvalaki mondja, hogy olyan, mintha, aki csak elképzeli, és a sohasem látott távoli utcát ebben az átjáróban véli fölfedezni. " (191. ) A Mellettem elférsz elbeszélő hőse nem "olyasvalaki (…), aki csak elképzeli", hogy majd megírja a testével szerződést kötő fiatal férfi önismereti családregényét, a telepi múlt és a budapesti jelen közös tengelyének sokszereplős történetét, a közös emlékekkel terhes saját test gazdag genealógiáját. Nem csak elképzeli, de meg is írja.
Ha nem is bizonyításként, de utalásként legyen elég két gyors példa. Az elbeszélő hős apai nagybátyja, Márton hasonlóképpen bensőséges viszonyba kerül Imre nevű barátjával, mint apjának testvére, Benedek a lányosan viselkedő osztálytárssal, Sadival. A további párhuzamokat szaporító, egészen a halálig futtatott férfikapcsolat családi vonatkozásait Grecsó elégikus komótossággal részletezi, miáltal egyfajta véget nem érő búcsúzáshangulatot, már-már epilógusízű szövegnyúlványt teremt – a könyv kétharmadánál. Ekkor azonban új lendületet kap a regény, amennyiben az elbeszélővel megismerkedő Andor révén végre bepillantást nyerünk a család anyai ágának történetébe is, azon belül Domos tata már említett budapesti szerelmi kalandjába. Jót tesz a regénynek, hogy az 1976-ban született hős egymást keresztező és tükröző jelen idejű története és múlt idejű elbeszélése ugyanott zajlik, tudniillik Budapesten; mely térbeli döntés ugyanakkor átjárható érzületi hidat ver a főváros és a dél-alföldi település közé; például akkor is, amikor disznóölés közben az unoka a nagyapa budapesti történeteit hallgatja: "Nekem távol volt a Király utca, Domos tatának nem.
Hogy a túl hangos, figyelmetlen nevetésünk az anyánk nevetése. Az asztalra csapunk tétován, mert megaláztak, és még csak észre sem vették - ez a nagyapánktól maradt ránk. Az állunkat vakarjuk, remeg a lábunk az asztal alatt, fintorgunk mosoly helyett, és ha megértjük, honnan jön mindez, akkor már nehéz nem tudomásul venni, hogy jön velük a hirtelen harag vagy a csendes gyávaság, a lustaság vagy a nyughatatlanság, depresszió vagy alkoholizmus - kinek mi jut. Mert, mint tudjuk, minden család másképpen boldogtalan. És ha már idáig eljutottunk, afelől se lehetnek kétségeink, örökletes-e az a bizonyos betegség - legfeljebb abban reménykedhetünk, minket később talál meg, mint egykor őket. A Mellettem elférsz ezekről a mozdulatokról szól, a szép kilátástalanságról, hogy a múlt feltárása révén önmagunkhoz kerülünk közelebb, egyúttal ahhoz a felismeréshez is, hogy a múltunk - tehát önmagunk, tehát voltaképpen a sorsunk - elől nem tudunk kitérni. Eddig az alapvetésig már az első oldalon eljutunk, a következő 280 a tétel bizonyítása.
One punch man 5 rész, 2024